Elkezdődött a földprogram Szanazugban
A képen Oláh János programfelelős és a családok
A korábban a Gyulai Foglalkoztatási Közhasznú Egyesület által meghirdetésre került szociális földprogram április hónapban útjára indult. A területet előzetesen felmérő egyesületi képviselők 11 gyulai családnak biztosítottak földműveléshez szükséges területeket az előzetes igényeket számba véve a Városgazdálkodási Igazgatóság bevonásával. Az egyesület biztosította a területek felszántását, illetve megtárcsázását, ami önmagában véve is kihívó feladat volt, tekintve, hogy több évtizede nem voltak művelés alatt a kiosztott területek. A családok a napokban vetőmagot is kaptak, amelyek jó része már a földbe került. Az egyesület tervei között szerepel a program további bővítése, amennyiben az idei sikerrel jár, és amelyet előzetesen három évre terveztek.





