Célba ért az Úszó Betlehem!
Az indulás pillanatai
Úton...
Bende Róbert polgármester elhelyezi Sarkad város gyertyáját a betlehemen
Magyar határőrök
Román határőrök
Búcsúzik Ant népe
Érkezés Feketegyarmatra
Remény
Várakoznak a zerindiek
A betlehem szállítása a főtérre
Megérkezett...
December 23-án, csütörtökön magyar idő szerint fél ötkor ért célba az az úszó betlehem, amelyet reggel indítottak útjára Gyuláról, a Fekete- és Fehér-Körös összefolyásától. A programban részt vevő szervezők ezzel az ajándékkal kívántak kedveskedni a Körösök mentén lévő települések lakosságának, egyben hangsúlyozták az összefogás és a karácsonyi szeretet üzenetét. A betlehemet Dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgámestere köszöntő beszédével indították útjára, majd Sarkad alatt Bende Róbert polgármester fogadta, ezt követően a román-magyar határ átlépése után az anti lakosság üdvözölte. Közeledve a végcélhoz Feketegyarmat partjainál ünneplő kisgyermekek adtak elő rövid műsort, majd Nagyzerindre érkezve már több száz fős tömeg várta a nem mindennapi úton érkező betlehemet, melyet az ünneplő közönség a település főterén helyezett el. Az akció sikerességét mutatja, hogy a rendkívüli nagy lakossági érdeklődés mellett a média képviselői is szép számmal jelen voltak. A szervezők nevében Simándi Sándor, Nagyzerind polgármestere, Sós Imre, a ZERGE Ifjúsági és Túrasport Egyesület elnöke, egyben a program főszervezője, majd Alt Norbert, Gyula város alpolgármestere mondott köszöntő beszédet a jelenlévőknek. A program a Rokonlátogatók elnevezésű akció keretein belül került megrendezésre, melynek célja a Gyula történelmi vonzáskörzetéhez tartozó települések feltérképezése, egyben közös programok és stratégiák megtervezése.





